HTML

Beállítások Egyesület

Friss topikok

2014.02.27. 17:10 Anikoke

A Mi Képünk projekt módszere

A heti rendszerességgel megtartott foglalkozásokon résztvevő tanulók olyan készségeket és képességeket sajátítanak el, amelyek később munkavállalóként, civilként egyaránt szükségesek a sikeres élethez. Többek között elsajátítják a filmkészítés során szükséges alapvető ismereteket, a kooperatív munkavégzéshez szükséges készségeket, fejlődik a proaktivitásuk, a projektben, határidőkben való gondolkodási képességük. A projekt legfontosabb célja, hogy a benne részt vevők készségei és képességei fejlődjenek a csoportos munka, egy közös film létrehozása keretében. Ugyanakkor a film készítése csak eszköz arra, hogy a fiatalok részt vegyenek az iskolai közösségfejlesztés összetett folyamatában, sőt annak katalizátoraként működjenek.

Projektünk, foglalkozás-sorozatunk a pedagógia projektmódszerét alkalmazza, amely egyelőre nem terjedt el (érdemeihez illő mértékben) a magyar közoktatásban, azonban külföldön számos intézmény alkalmazza ezt a fejlesztési, tanítási technikát, amelyet egy amerikai pedagógus, John Dewey alkalmazott először. A projekt tulajdonképpen közösen végzett tevékenységek sorozata, amelyeknek középpontjában egy gyakorlati jellegű probléma áll, melyet a diákok és tanárok közösen dolgoznak fel. A Magyar Fejlesztőpedagógusok és Gyógypedagógusok Nemzetközi Szakmai Egyesületénekhonlapján a következőket olvashatjuk:

"A projektmódszer legfontosabb értéke maga a munkafolyamat. Az egyéni munka mellett megjelenik a csoportos tevékenység, az együttműködés (kooperativitás). Mindenki saját képességei, egyéni tapasztalatai alapján járul hozzá a csoport munkájához. (...) Egyik fő jellegzetessége a résztvevők nagyfokú szabadsága, önállósága. A projektmódszer alkalmazásával kilépünk a hagyományos időbeosztásból és a tantárgyi keretekből. Az

 

ismeretszerzés a különböző tevékenységek során alkotó módon történik. Nem a pedagógus adja át az ismereteket, hanem a tanulók szerzik meg azokat a tevékenységek során. Tanítás, ismeretátadás, ismeret-felhalmozás helyett a tanulás, az ismeretszerzés, és a képességfejlesztés kerül előtérbe.

A projektmódszer pozitívumai:

  • A tanulók kezdeményező, aktív szerephez jutnak.

  • Saját érdeklődésük vezeti őket, így a motiváció igen erős.

  • Fejleszti a kommunikációs és szociális képességeket, a kreativitást, az ismeretszerzési képességet, a problémamegoldó és analitikus gondolkodást, az önállóságot, a kooperációt, a tervezést, az alkalmazkodást, az időbeosztást, az információk megosztását.

  • Az ismeretek, jártasságok, szokások elsajátítását indirekt úton biztosítja.

  • Saját képességeiknek megfelelően tudnak részt venni egy-egy probléma megoldásában.

  • Konkrét, hasznosítható, gyakorlati tudást nyújt.

  • Lehetőség nyílik újfajta tanár-diák kapcsolat kialakítására.

  • Örömteli, stresszmentes együttműködést biztosít. (...)

  • Megvalósul az egymástól történő tanulás elve."[1]

 

[1] Juhászné Gáspár Dorottya: A projektmódszer, A Magyar Fejlesztőpedagógusok és Gyógypedagógusok Nemzetközi Szakmai Egyesületének honlapja, http://fejlesztok.hu/modszerek/430-a-projektmodszer.html

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://beallitasokegyesulet.blog.hu/api/trackback/id/tr875835769

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása